Néptánc és kézműves tábor

(8 - 14 éves gyerekek számára) Időpont: 2012 július 2-6. Alapvető feladatunknak tekintjük a hagyományok felelevenítését, ápolását, az ezek iránti tisztelet kialakítását. Minden nép karaktere, gondolkodásmódja legerőteljesebben táncaiban, zenéjében nyilvánul meg. A gyerekek a "Táncos mozgásfejlesztés és művészeti nevelés"pedagógiai fejleszti programra támaszkodva kapnak ízelítőt a magyar néptánc mozgáskincséből. A tánc indirekt módon fejleszti a táncos fizikai, kondicionális állapotát, erősíti a figyelemkoncentrációt, javítja a mozgáskoordinációt, valamint lehetőséget kínál az önkifejezésre és önmegvalósításra. Szóló, páros és csoportos formái intenzíven alakítják a személyiséget, formálják az alkalmazkodási képességet, hozzásegítenek a közösségi tudat kialakításához, erősítéséhez. A népi gyermekjátékok ügyességi-, párválasztó-, fogyó-gyarapodó - és szerepjátszó formái tág lehetőséget kínálnak az egyéni képességek kibontására, azok mozgásban történő megjelenítésére, és egyben remek kikapcsolódást, szórakozást jelentenek. Délutánonként kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek. Célunk, hogy az általunk biztosított eszközökön, anyagokon keresztül saját fantáziájukat is megmozgassák, és a felfedezés izgalmával közeledjenek a feldolgozásra váró anyagok sokaságához. Ötletekkel segítjük az alkotómunkát, de gondolkodásra, kísérletezésre és egyedi változatok létrehozására ösztönözzük a gyerekeket. Aki vállalja a próbálkozás nehézségeit és bízik ügyességében, megtanulhatja, hogy az emberi kéz a legügyesebb szerszám. Mindennapi életünk szokásos tartozékai a természet kincsei, a nap mint nap használt egyszerű szerszámok pedig az anyagmegmunkálás eszközei. Várunk minden táncolni, dalolni, alkotni, kirándulni és főként játszani szerető gyereket! Táborvezető: Sárközi Andrea Részvételi díj: 38.000 Ft / fő Hasznos tudnivalók: Érkezés: hétfőn 9-10 óra között. Ellátás: napi háromszori étkezés, amely a hétfői ebéddel kezdődik, és a pénteki ebéddel fejeződik be A tábor befejezése: pénteken 16-17 óra között Hasznos hozni: sportfelszerelés, tornacipő, fürdőruha, napvédő krém, sapka, széldzseki. Érdemes hozni: hangszer, olló, színes ceruza, festék, stiftes ragasztó, társasjáték, kártya, rongylabda, használt teniszlabda. Nem javasolt hozni: nagy értékű mobiltelefon. A tábort min. 10 fő jelentkezése esetén tudjuk megtartani. JELENTKEZÉSI LAP